Ebben az elbűvölő ábrázolásban két lány sugároz egy finom ártatlanságot, amely jellemző Renoir munkáira, megörökítve egy közös nevetés pillanatát. A bal oldali lány, aki élénk piros kalapot visel, amely rózsákkal van díszítve, szeretettel néz a társára. A mű tele van mozgással; a puha ecsetvonások melegséget teremtenek, mintha a néző szinte hallhatná a nevetésüket keveredni a háttérben lévő levelek zizegésével. A színpaletta harmonikusan egyesül — lágy kékek, ragyogó fehérek és finom sárgák — egy nyugodt és boldog légkört teremtve. Játékos csere zajlik a két szereplő között, hangsúlyozva kalapjaikon keresztül a fiatalos pezsgést, szinte kihívva a nézőt, hogy csatlakozzon gondtalan világukhoz.

A kompozíció a lányok közötti kapcsolatra összpontosít, akik egymás felé hajlanak, ezzel elérve egy magától értetődő intimitást, amely a testtartásukban rejlik. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, de mégis folyékony, mintha Renoir szabad kezet kapott volna az impasto technikával a textúra és mélység fokozására. Ez a mű, amely 1910-ben készült, gyönyörűen illeszkedik az impresszionista mozgalom kontextusába, ünnepelve a mindennapi pillanatok csodáját, míg érzelmi mélységgel rezeg, amely felhívja a nézőt, hogy emlékezzen saját gyermekkorának barátságaira. Renoir a szín és a kompozíció kivételes használatával hatékonyan fejezi ki a fiatalok egyszerűségére és örömére való vágyát, megragadva egy pillanatot, amely a szívhez szól.