Ez a lebilincselő műalkotás a nézőket egy olyan jelenetbe meríti, amely tele van érdekes karakterekkel és gazdag érzelmekkel. A környezet egy intim összejövetelt tár fel, valószínűleg Oslo művészi bohémiéi között, ahogy a szereplők öltözködése és testtartása is sugallja. A háttérben rémisztő jelenlét bújik meg, a sötét falak ellentétben állnak az elülső rész világosabb tónusaival, mélységérzetet teremtve, és meghívja a nézőt, hogy felfedezzék a létezés rétegeit a kereten belül. A középpontban lévő asztalon különböző tárgyak vannak, korong formájú szökőkút és élénk gyümölcsök, amelyek szimbolizálják a társaságot és a bőséget; azonban feszültség érződik, mivel a figurák távolinak tűnnek egymástól.

A színpaletta alapvetően meleg, élénk narancssárgák, pirosak és sárgák, amelyek nemcsak a melegséget idézik, hanem nosztalgiát is keltenek. Munch ecsetvonásai dinamikusak, ugyanakkor célzottak, folyékonyságot adnak a jelenetnek, amely magával ragadja a nézőt, míg az elmosódott arckifejezések bonyolult érzelmi tájat közvetítenek, amely a magányról beszél még a társaság közepette is. Történelmileg ez a darab megragadja az 1920-as évek ethoszát, egy időszakot, amelyhez kulturális változások és művészi felfedezések tartoztak Norvégiában. Munch elkötelezettsége az emberi érzelmek ábrázolása iránt társadalmi megjegyzésekkel egyesülve sokat mond a bohémián szellemről, amely felmerült ebben az időben - a szabadság, a kreativitás és őszintén szólva a zűrzavar idejéről. Ez a festmény jelentős tiszteletadás Munch képessége iránt, hogy személyes tapasztalatokat és tágabb társadalmi témákat fonjon össze egy meggyőző vizuális nyelven.