Ez a lenyűgöző táj, élénk, vastag ecsetvonásokkal festve, a vidéki élet egy jelenetét mutatja be, egy ódát a természet nyugalmához és egyszerűségéhez. A mező kiterjedt területét álomszerű rózsaszín és tompa zöld színek uralják, egy élénk horizontba olvadva. Szinte hallani lehet a szél susogását, ahogy a frissen kaszált szénát fújja, miközben a hátsó síkban lágy dombok hullámzanak – merész impasto rétegekben festve, gazdag textúrát adva a műnek, amely magához vonzza az embert. A földművesek, talán gondolataikba merülve, a természet gazdagsága között dolgoznak, alakjaikat a fény és árnyék játékai lágyítják.

A mű érzelmi hatása mélyen rezonál; nosztalgikus érzést kelt a vidéki élet iránt, ahol az évszakok ritmusa meghatározza a létezés ütemét. Az olajfesték használata melegséget kölcsönöz, meghívó légkört teremt, amely egyszerre érződik intimnek és kiterjedtnek. Cuno Amiet választása, hogy ezt a pásztori jelenetet egy kortárs lencsén keresztül, absztrakt érintésekkel és kifejező színekkel ábrázolja, tükrözi helyzetét, mint a svájci modernizmus kitapintható alakját a 20. század elején – amikor a posztimpreszionizmus mozgalom élénk színeket és kifejező formákat ölelt magához. Ez a munka nem csupán ablakot nyit a természetre, hanem az élet és a föld közötti alapvető kapcsolat ünneplése is.