A nyugodt jelenet a Szajna mentén bontakozik ki, ahol az előtérben hullámzó nádas uralja a tájat, finom formái felfelé nyúlnak; úgy tűnik, titkokat súgnak a hűvös szellőnek. A folyó, a lágy kékek és szürkék csillogó szélessége, visszatükrözi a fölötte lévő éterikus ég szépségét. A tompított színek forogva álomszerű minőséget hoznak létre, behívva a nézőt Monet nyugodt világába. Egy távoli falu, titokban burkolva, ott áll a láthatáron, silhouettázva az égbolton.

Ez a festmény egy múló pillanatot ragad meg az időben, bemutatva Monet figyelemre méltó ügyességét a fény és a szín használatában. A felhők puha árnyalatokkal festettek — levendula és krémes színek utalása — amelyek nyugalmat idéznek elő, míg a napfény táncol a víz felszínén. Ennek a darabnak az érzelmi mélysége félénk magányt áraszt, emlékeztetve minket a természet hihetetlen nyugalmára. Monet megközelítése visszatükrözi az impresszionizmus etikai elvét a pillanatok megörökítésében, így ez a táj nemcsak látványos, hanem a művészet történetében is fontos.