A művészeti alkotásban vékony bambusz törzsek elegánsan emelkednek a magasba, puha, szürke árnyalatokban borítva. Minden ág finom könnyedséggel van ábrázolva: a levelek lágyan hullámzanak; szinte titkokat suttognak egy csendes kertben, a hónap visszatükröződő tekinteténél. A művész ügyesen rétegezett tintát hozott létre, mélységet és dimenziót kölcsönözve; a világosabb és sötétebb árnyalatok játéka megfogja a szemet, és arra invitál, hogy elmerüljön ebben a nyugodt tájban. A tinta finomsága és elegáns ecsetvonásai felerősítik a természet szépségét, ötvözve a tradicionális technikákat, amelyek megragadják a bambusz szellemét - szilárd, mégis engedelmeskedik a szél szeszélyének.

A kompozíciót egy nyugodtató és meditációs hangulat uralja – a bambusz, amely gyakran a kínai kultúrában a tartósság szimbólumaként szerepel, szilárdan áll a hátterek lágyaságával szemben. A sötét bambusz kontrasztja a világos papírral nyugalmat idéz elő, miközben a nehézségek közepette a belső erőre való reflexióra invitál. A művész a jelenetet a literátusok esztétikai hagyományainak történeti visszhangjával tölti meg, képviselvén a szépséget és a tartósságot a kínai művészet során, így Wu Hufant nemcsak festőként, hanem mély kulturális örökség őrzőjeként is pozicionálja. Művei rezonálják a nézőkben a béke és az önbienikás érzéseit, szinte úgy, mint amikor valaki a telihold alatt csendes gondjaiba esik.