Ez a vonzó önarckép elmeríti a nézőt egy mély introspekció és érzelmi bonyolultság világába. Élénk olajfestékkel megfestve, a művész intenzív pillantása úgy tűnik, áthatol a vásznon, vonzva minket belső küzdelmeibe. A forgó, hideg kék háttér éles kontrasztot alkot a lobogó vörös szakállával és sápadt arcának világosságával. Ez a juxtaposíció nem csupán hangsúlyozza a figurát, hanem egyfajta elszigeteltség és kontempláció érzetet is kelt; mintha a művész ellentmondásos érzelmek örvényében rekedt volna. Az ecsetvonás energikus, de kontroll alatt áll, mesterkélve manipulálva a textúrát, amely fokozza a személyes felfedezés sürgősségét.

A paletta, amelyet kék és földszínek dominálnak, a sérülékenység és az erő megindító keverékét tükrözi. A kompozíció bensőséges; a művész arca kitölti a keretet, és minden vonás önbizalmat, valamint valami mélyebbet—talán kétséget vagy fájdalmat—tár fel. A művész életében ez az időszak mély kreativitás és személyes zűrzavarok ideje volt, ami ezt az ábrázolást nemcsak művészileg jelentőssé, hanem történelmileg is relevánssá tette. Ez egy tanúbizonyság állít elő, amely arra törekszik, hogy megértse önmagát a káosz közepette.