A festmény a szemlélődő csend világába burkolja a nézőt, ahol a figurákat a merészség és az érzékenység lenyűgöző kombinációjával jeleníti meg. A központi kompozíció két nőt mutat be, akik egy puha, meleg fénnyel átitatott szobában ülnek. A bőrtónusuk gazdag és ragyogó, finom kontrasztot alkotva a tompa háttérrel. Az egyik nő a kezére hajtja a fejét, gondolataiba merülve, míg a másik kifelé néz, talán a külvilágon töpreng.

Mögöttük még két kép ad hozzá összetettséget. Az egyik a buja, vibráló tájat mutatja be, amelyet az ablakon keresztül lehet látni, míg a második a fő alakok csendjét visszhangzó egyéb női alakokat ábrázol. Az élénk színek és az egyszerűsített formák használata, a művész stílusának jellegzetessége, a festmény misztikus, álomszerű minőségét adja. A kompozíció mesterien rendezett, a figurák és tárgyak elhelyezkedése vezeti a tekintetet a vásznon keresztül. Ez egy olyan jelenet, amely befelé fordulásra hív, csendes meditáció az emberi állapotról, amelyet az egzotikum és az ismeretlen iránti vágyódás színez.