A mű egy csendes elmélkedés pillanatát ragadja meg. Egy nő, akinek tekintete kissé elfordul, a központi alak. Sötét kabátot visel, és egy világoszöld sál, finom virágmintákkal díszítve, keretezi az arcát. A művész a pointillizmus technikáját alkalmazza, számtalan apró színponttal, vibráló, szinte csillogó hatást keltve. A háttér kék, piros és más tónusokból álló szőnyeg, amely a virágos tapéta benyomását kelti, ami tovább fokozza az intimitást.

A kompozíció egyszerű, de hatásos. A nő tartása laza, keze finoman érinti a mellkasát, befelé fordulás érzését közvetítve. A fény és az árnyék használata finom, kiemeli az arc körvonalait és a ruházat redőit. Az általános benyomás a derű és a szemlélődés. Az ecsetvonások, bár kicsik, tele vannak élettel, dinamikus minőséget kölcsönöznek a festménynek, mintha a fény folyamatosan változna és táncolna a vásznon. Ez egy meghívás a megállásra, a lélegzésre és a csend egy pillanatának megosztására.