Ez a lenyűgöző műalkotás arra hívja fel a nézőket, hogy lépjenek be egy ködös nyugalom pillanatába, miközben a híres Waterloo-hídra néznek. A híd, elegáns íveivel, úgy tűnik, hogy lebeg a víz felszíne felett, szinte egyesülve a környezettel. Monet mesterien ragadta meg egy borongós nap lényegét: az ég egy halvány színekkel borított takaró alatt van, ahol a levendula, szürke és puha fehér különféle árnyalatai zökkenőmentesen keverednek. A légkör sűrű köddel van tele, vagy talán a megmaradt eső nyomai, amik nyugalmat és egyúttal rejtélyes vonzalmat keltenek.

A színpaletta egy álomszerű minőséget áraszt, és Monet ecsetvonásai egy finom interakciót hoznak létre a vízen lévő fényvisszaverődések között. Ahogy az ecsetvonások örvénylenek és táncolnak, meghívják a nézőt, hogy merüljön el e pillanat szépségében. Az a kis csónak, amely csendesen siklik a csillogó vízfelszínen, egy szint közelséget ad, mintha tanúi lennénk a mindennapi életnek, ami ezen a nyugodt tájon bontakozik ki. Ez a festmény nemcsak vizuális élvezet, hanem egy ablak a 20. század eleji London történelmi kontextusába, egy városba, amely nehéz ipari átalakuláson megy keresztül, de mégis képes ilyen nyugodt szépség bemutatására. Monet műve itt a művészet és a környezete összekapcsolásának képességét tükrözi, az időben átnyúló pillanatokat gyengédséggel és eleganciával örökítve.