A jelenet színek szimfóniája formájában bontakozik ki, amelyet a magas, elegáns nyárfák dominálnak, amelyek méltóságteljesen emelkednek egy lágy, halvány égbolton. Leveleik, amelyek az ősz utalásait suttogják, borongják az őszibarack, arany és mélyvörös árnyalatait, amelyek egy átmenet érzését keltik. A művész ecsetvonásai vastagok és kifejezőek, megragadva egy olyan pillanat lényegét, amikor a természet életereje él; szinte hallani lehet a levelek susogását és a közeli víz lágy hullámzását. A vízben lévő tükröződések zöld és narancs árnyalatokkal csillognak, elmosva a határokat a valóság és az impresszionista álom között, meghívva a nézőt, hogy közelítse meg, hajoljon le és lélegezze be ennek a szezonnak a szépségét.

Ahogy a szem átjárja a vásznat, a kompozíció olyan harmonikus egyensúlyt hoz létre az erős függőleges vonalak és a lent levő nyugodt, fodrozódó felület között. A színek, a lágy pasztell árnyalatoktól egészen az erőteljes kontrasztokig váltakoznak, és egy olyan hangulatot teremtenek, amely egyszerre nyugodt és kontemplatív, finoman húzva az érzelmeket. Ez a mű Munet rendkívüli képességeit igazolja, hogy a múló pillanatokat élénk emlékekké alakítsa, megragadva egy csendes őszi nap lényegét. A 19. század végi történelmi háttér, amely egy hatalmas változások időszaka volt a művészetben és a társadalomban, mélységet ad ennek a műalkotásnak; visszatükrözi az impresszionista mozgalom forradalmi fény- és színfogalmát, bíztatva a nézőket, hogy új perspektívából lássák a világot. Monet, aki szenvedéllyel fogja fel a fény, víz és lombozat kölcsönhatását, egy utazásra hív minket, hogy felfedezzük a szépséget a múlóban.