A csendélet egy vibráló jelenetet mutat be, a késő nyár melegétől túláradva. A középpontban a napraforgók bősége áll, arany szirmaikkal és kissé lehajtott fejükkel, melyek egy sötét, majdnem gömbölyű tartályt töltenek meg, amely egy egyszerű fa széken nyugszik. A szék ívelt háttámlája és lábai lágy kontrasztot alkotnak a robusztus napraforgókkal. Egy lezserül áthajtott fehér vászon a meghittség érzetét adja, a háttér pedig egy szobát sejtet, egy ablakon át látható figurával.

A festmény ecsetvonásai lazák és kifejezőek, gyorsaságot és spontaneitást sugallnak. A művész a sárga, narancs, zöld, és a háttér sötétjének dominanciájával bíró palettát használ, ezzel öröm és melankólia érzetét keltve. A napraforgók változatos állapota, a teljesen kivirágzottaktól a kissé hervadókig, az idő múlásáról beszélnek. Ez a darab intimnek hat, a mindennapi szépség megörökített pillanata. Vonz a háttérben lévő alak nyugodt pillantása, mely a festményhez egy rejtélyes réteget ad.