A kép bensőséges jelenetet ábrázol, amelyen három alak ül össze egy asztal körül, mely tele van különféle tárgyakkal, azok közt egyensúlyozva a csendélet és a portré között. Az előtér bal oldalán egy élénk banánfürt dominál, meleg vörös és sárga tónusaival élesen kontrasztálva a kompozíció többi részének tompa földszíneivel. Középen nagy agyagedény áll, kisebb edények és gyümölcsök kíséretében, köztük egy különös alakú dinnye és néhány citrusfélék, mindez egy fehér terítőn, mely finom redőkkel és fény-árnyék játékával hívja fel a figyelmet. Az asztal mögött három személy ül — két férfi és egy nő — csendes, elgondolkodó tekintettel, amely nem néz közvetlenül a nézőre, mintha kimondatlan történetet sejtetne. A lapos színfelületek és leegyszerűsített formák használata, a posztimpresszionizmus jellemzője, karaktert és érzelmi mélységet ad a jelenetnek.

A művészi technika bátor színkontrasztokat és síkba redukált formákat alkalmaz, amelyek érinthető, ugyanakkor grafikus jelenlétet adnak a műnek, megragadva a lényeget a puszta ábrázolás túlmutatva. A kompozíció finoman egyensúlyoz a csendélet és az emberi jelenlét között, megjelenítve egy olyan pillanatot, mely időben megfagyott, de mégis élő, csendes feszültséggel és melegséggel. A gazdag, mély színpaletta — földbarnák, intenzív vörösök és finom kékek — kontemplatív hangulatot teremt, talán tükrözve a figurák kulturális és személyes hátterét. Az 1891-ben készült mű az alkotó egzotikus témák iránti vonzódását és a szimbolikusabb, kifejezőbb művészeti megközelítés felé történő elmozdulását mutatja, amely hidat képez a nyugati festészeti hagyományok és az új, kísérleti vizuális nyelv között. Az emocionális hatás a megszokottság és rejtély között ingadozik, meghívva a nézőt, hogy érezze meg a szerény, mégis mély étkezés mögött rejlő történetet.