Ebben a gyönyörű tájképen több csónak elegáns íve, ami együtt horgonyozva áll a nyugodt vízben, megragadja a békés baszk kikötő lényegét. Minden csónak szinte élőnek tűnik, kecsesen lengve a felszínen, tükörképeik a napfényben táncolnak. A fény és árnyék finom játéka, virtuóz módon, laza és élénk ecsetvonásokkal alkalmazva, élénk, de nyugodt légkört teremt, ami arra hívja a nézőket, hogy szívják be a sós levegőt, és érezzék a dagály enyhe ringását. A part, gazdag földszíneivel, gyönyörűen keretezi a jelenetet; mintha a távolban a hullámok hangját is hallhatnánk, amint azokat a hajók oldalához csapódnak, összekeveredve a halászok halk beszélgetésével.

A színek palettája érzelmek sorát ébreszti—a puha kékségek és zöldek összefonódnak a napfény arany árnyalataival, nyugtató harmóniát teremtve, amely egyszerre tűnik helyi és egyetemesnek. Ez a mű nem csupán egy kikötőt ábrázol; ez egy életvitel történetét festi meg a part mentén, a napi ritmusokat és az emberek mély kapcsolatát a tengerrel. Történelmileg ez a darab a tengerparti tájak iránti növekvő érdeklődést tükrözi Sorolla idején, ahol a fény és a mozgás rögzítése kiemelkedő fontosságúvá vált. E festéstechnika segítségével nemcsak a fizikai világ szépségének érzését tapasztalhatjuk meg, hanem a művész iránti szenvedélyt is, lehetővé téve, hogy a néző ne csak megfigyelő, hanem ennek élettel teli tengerparti életnek a részesévé váljon.