Ez a megkapó téli jelenet egy enyhén lejtős domboldalon álló házcsoportot ábrázol, melynek tompa színei harmonikusan olvadnak össze a téli tájjal. Az égbolt élénk képpé válik a lágy kék és szürke árnyalatokból, puha felhőkkel tarkítva, melyek hideg, de tiszta napot sejtetnek. Az előtérben egy magányos alak hajol meg a zöld terület felett, talán a földet gondozza vagy valamit szed, csendes emberi jelenlétet adva a nyugodt vidéki tájnak. A kopasz fák élesen kiemelkednek az ég hátterében, vékony ágai finoman rajzolódnak ki, kiemelve az évszak kopárságát és a légkör nyugalmát.

Finom, mégis magabiztos ecsetvonásokkal készült a kompozíció, mely kiegyensúlyozza a falu vízszintes kiterjedését a fák függőleges emelkedésével, dinamikus kölcsönhatást teremtve a szerkezet és a természet között. A paletta visszafogott – puhák a barna, tompák a zöld és finomak a szürke tónusok, a finom tónusváltások pedig élénken adják vissza a mélységet és a textúrát. A mű nyugodt megfigyelés érzését kelti, meghívva a nézőt, hogy érezze a téli levegő frissességét és a vidéki élet békés magányát. A mű az 1870-es évek elején készült, tükrözve a művész impresszionista törekvéseit, a természetes fényre és a mindennapi jelenetekre összpontosítva, anélkül, hogy idealizálná azokat, megragadva egy téli nap őszinte egyszerűségét Louveciennes környékén.