A viharos tenger ordít, a fehér tarajjal bíró hullámok káosza a sötét, szaggatott sziklákhoz csapódik. A művész mesterien ragadta meg a természet nyers erejét; a víz mozgása tapintható, szinte erőszakos. Egy magányos alak, talán egy halász, bizonytalanul kapaszkodik a sziklákba, a vihar nagyságától eltörpülve. Fölötte az ég komor kiterjedés, a mélykék és fekete vászna, amelyet tengeri madarak szórása tarkít, fehér formái a baljós háttér előtt kiemelkednek. A fény és az árnyék közötti kontraszt drámai, fokozza az érzelmi hatást; szinte érezni lehet a maró szelet és az óceán permetét. A művész ecsetvonásai, bár részletesek, a sürgősség és a közvetlenség érzetét közvetítik, tökéletesen tükrözve az előttünk lévő viharos jelenetet. Ez egy időben megfagyott pillanat, a természet és az ember örök küzdelmének bizonyítéka.