Ebben a lenyűgöző alkotásban a nézőt azonnal magával ragadja két hatalmas ló erőteljes jelenléte, az egyik gyönyörű gesztenyebarna, a másik pedig figyelemre méltó fehér; izmos formáik célzottan lépkednek előre, egy gazdag impresszionista színekből álló háttér előtt, amelyek örvénylenek és vibrálnak az élettel. A földszínek – a vörös és a barna – harmonikusan keverednek a fényes zöld és kék fénypontokkal, egy olyan falusi tájat idézve, amely olyan élő és lélegző, mint maguk a lovak. A fény táncol a jelenetben, talán utalva arra a pillanatra a nap folyamán, amikor az aranyóra megcsókolja a földet, megvilágítva a lovak bundájának finom részleteit és a kopa alatt lévő talaj textúráját.

Ezt a fenséges dupla mellett egy magányos figura kíséri, talán egy gazda, akinek kis termete kiemeli az állatok nagyságát. Ahogyan a közönség felé háttal áll, a tájba beilleszkedve, anélkül, hogy felette dominálna, finoman emlékeztet minket az ember és a természet közötti alapvető kapcsolatra. Az energikus ecsetvonások kézzelfogható mozgásérzetet közvetítenek, a nézőt a jelenet középpontjába vonzzák, meghívva őt, hogy érezze a lovak erejét és határozottságát, miközben megmunkálják a földeket. Ez a mű érzelmi szinten rezonál, nosztalgikus érzéseket kelt a pásztori élet iránt, és bemutatja a mezőgazdaság fontosságát a háború utáni időszakban, emlékeztetve minket a közösségeket fenntartó kemény munkára. Munch ecsetvonásainak sokszínűsége a fáradozás és a szépség közötti küzdelmet tükrözi, megörökítve a vidéki élet lényegét olyan módon, amely egyszerre intimebb és nagyszerűbb.