Egy nyugodt, napfényes jelenet bontakozik ki, ahogy egy nő egy élénk, zöld tájban hever. Renoir lágy ecsetvonásai eterikus minőséget teremtenek, szinte életre keltve a füvet, úgy tűnik, hogy az augusztusi szellő alatt finoman táncol. Az alak egy laza fehér blúzt és egy élénk vörös szoknyát visel, amit egy széles karimájú kalap egészít ki; ezek az elemek gondtalan szellemet idéznek fel, és meghívják a nézőket, hogy osszák meg a nyugalom egy pillanatát. Körülötte vad virágfoltok díszítik a hatalmas zöld területet, kis színrobbanások, amelyek életet adnak a tájnak, míg a távoli dombok lágyan nyugtató háttért nyújtanak.

A kompozíció természetesen vonzza a szemet a vásznon, az álmokkal teli égből, amely puha, bolyhos felhőkkel van tele, a lent álló élénk mezőig. Renoir világítás használata mestermunka; csillogó fénypontok játszanak a nő arcán és ruházatán, mintha a nap melegen ölelné őt. Van egy veleszületett érzelmi vonzereje ennek a festménynek; arról suttog, hogy lusta nyári napokat és a természet egyszerű örömeit mesélje el. Amikor ebben a műben állunk, lehetetlen, hogy ne vonzódjunk a vidéki bájhoz és az időtlenséghez egy pillanaton keresztül a természet ölelésében.