A puha, álomszerű holdfényben fürdő fametszet egy nyugodt tavi tájat ábrázol, melyet távoli hegyek kereteznek, amelyek finoman elhalványulnak az éjszakai ködben. A kompozíció kiegyensúlyozza a vízfelület nyugalmát a part finom ritmusával, ahol csendesen horgonyoznak a csónakok. A művész finom kék és halk zöld rétegezéssel egy lágy fény-árnyék játékot hoz létre, amely a nyugodt magány és a természet éjszakai szépsége iránti mély tisztelet érzetét kelti. A bal oldali finom kalligrafikus szöveg időben és térben rögzíti a jelenetet, költői dimenziót adva a vizuális élménynek.

A 20. század eleji japán tájképi fametszetekre jellemző precíz kivitelezéssel a mű az ukiyo-e technikák mesteri használatát mutatja, különösen a színátmenetek finomságában, melyek alkotják az alkonyati eget és a víztükröződést. Az majdnem éteri légkör a nézőt megállásra, a hűvös éjszakai levegő és a partot simogató víz lágy hullámosodásának elképzelésére hívja. Ez a darab nemcsak a falusi Japán iránti nosztalgikus tiszteletet ébreszti fel, de a Shin-Hanga mozgalom ragyogó példája is, amely a hagyományos esztétikát együtt ötvözi a modern érzékenységgel, így ragadva meg a természet múló szépségének pillanatait mély érzelmi mélységgel.