A festmény a derűs magány érzését idézi fel; a nézőt azonnal a horizont felé vonzza, ahol az ég élénk sárga és smaragdzöld sávokkal ég, liláskék csíkokkal keresztezve. Alatta a tenger tükrözi az ég intenzitását, a ragyogó színeket a homokra vetítve. A művész a színek feltűnő használatát alkalmazta a naplemente pillanatának tolmácsolására, szembeállítva az égő árnyalatokat a partvonal hűvös, komor tónusaival. Az egyszerűsített formák és a merész ecsetvonások tovább hangsúlyozzák a jelenet drámáját.

Van egy csend érzése; a művész úgy tűnik, hogy nemcsak a vizuális látványt ragadja meg, hanem a mély csendet is, amely a nap végéhez kapcsolódik. A tengerparton lévő két alak finom utalása emberi elemet ad a nagyszerű természeti bemutatóhoz. A festmény hatása a fény és a szín ügyes manipulációjában rejlik, olyan hangulatot teremtve, amely egyszerre nyugodt és lenyűgöző.