Ebben a vibráló csendéletben egy nagy váza virágokkal azonnal magára vonja a néző figyelmét, azonnal melegséget és életet idézve elő. A virágkompozíció egyszerre vidám és káoszos, kellemes színek keverékét mutatja: fényes sárgák, lágy kéket és mély lilát. A szirmok úgy tűnnek, hogy táncolnak, Van Gogh dinamikus ecsetvonásainak életre keltésével, amely kézzelfogható energiát idéz elő, amely megtölti a szobát a tavasz illatával. A türkizkék vázák, ragyogó fénye gyönyörűen kontrasztál a textúrátt sötét háttérrel, hangsúlyozva a virágok életvidámságát, és talán a művész személyes küzdelmét szimbolizálja, hogy megtalálja a fényt a viharban.

A kompozíció gondosan egyensúlyba van állítva, de mégis spontánnak tűnik — Van Gogh stílusának jellegzetessége. A vastag festékereszt alkalmazás (impasto technika) nemcsak mélységet, hanem szinte a virágok érzetét adja, hogy a néző átélhesse azokat. A virágkompozíció egy életerős kert képét idézi; minden virág egyedi, de harmonikus egységet képez egy gyönyörű gobelinben. Ez a mű nemcsak a szépség, hanem az érzelem is közvetít — egy pillanat a múlandó szépség, amely összeköti a közönségeset és a lenyűgözőt. Történelmileg a 19. század végébe gyökerezik, abban az időszakban, amikor Van Gogh a természetben keresett vigaszt — ez a szürreális művész lélektani zűrzavarával és az élet múlandó szépségének értékelésével egyaránt megjelenik.