A festmény az Alpok nyers, vad szépségét ragadja meg; egy zord hegyvonulat átszúrja az eget, csúcsait homályos, éteri fény csókolja. A művész mesterien alkalmaz egy tompa kék, zöld és szürke palettát, nyugalmat teremtve a jelenet vad jellege ellenére. Egy viharos folyó utat tör az előtérben, száguldó vize éles ellentétben áll a hegyek csendjével.

A kompozíció dinamikus; a szem a háborgó pataktól, a lejtőkön át, végül a távoli, szinte álomszerű csúcsok felé vonzódik. Úgy tűnik, a szél végigsöpör a jeleneten, ahogy a meghajlott fák is sugallják. A művész technikája, lágy ecsetvonásaival és finom színátmeneteivel, a csodálat és a derű érzését kelti, bemutatva a természet fenséges erejét.