A jelenet élénk, szinte álomszerű minőségben bontakozik ki; a művész technikája azonnal nyilvánvaló. Vastag, merész ecsetvonások, amelyek stílusára jellemzőek, határozzák meg a figurákat és a tájat. A kompozíció vízszintes sávokra oszlik; a gomolygó felhőkkel tarkított, mélykék ég alkotja a hátteret, helyet adva a partvonalnak és a buja zölddel és napsütötte földdel borított előtérnek. A művész színválasztása feltűnő – a meleg sárgák és narancsok hideg kékekkel és zöldekkel való szembeállítása harmónia- és intenzitásérzetet kelt, a nézőt a trópusi szépség világába invitálva. Két, egyszerűsített módon ábrázolt nő uralja az előteret. Az egyik lustán fekszik, míg a másik mellette ül, mindketten a derű érzését testesítik meg, látszólag mit sem tudva a háttérben lévő apró, elvont figurákról. Bőrszínük, egy meleg, földszínű barna, aranyszínű fényben fürdik, ami a napszakra utal, talán a késő délutánra. Az érzelmi hatás összességében a nyugalom és a menekülés érzése.