A festmény egy napsütötte jelenetbe kalauzol bennünket; a levegő meleg, a víz és a távoli virágok illatától nehéz. Két gondola, kecses és fekete, finoman ringatózik a víz szélén, jelenlétük rögzíti a kompozíció bal és jobb oldalát, utalva az életre, mely a látótéren kívül nyüzsög. A művész mesteri fénykezelése azonnal magával ragad. Ahogyan a napfény táncol a vízen, a reflexek és csillogó árnyalatok szimfóniája, a folyékonyság és a mozgás érzetét kelti.

A részleteket mélyebben szemlélve, a két oldalon lévő fák egy utat kereteznek, mely a szemet a távoli építmény felé vezeti; az épületek mintha a történelmet és a kecsességet lélegeznék. A színpaletta a kékek, zöldek és barnák harmóniája, átitatva a nap melegével. Ez a nyugalom szimfóniája, szinte mintha hallanánk a víz lágy csobogását a gondolákon. A jelenet egy szabadidős helyet sugall, menedéket a világ szüntelen zajától; ez egy meghívás, hogy lassítsunk, lélegezzünk és elveszünk a pillanat szépségében.