Ez a műalkotás egy nyugodt tengerparti jelenetet ragad meg, ahol a természet lágy ölelése találkozik az emberi élet egyszerűségével. Az előtérben néhány halászcsónak, amelyeket tompa fehér és zöld színekkel festettek, fekszik a homokos strandon; vitorláik enyhén lobognak a lágy szellőben. A háttérben egy meredek sziklás part húzódik, ami a tengerbe zuhan, a lemenő nap meleg fényében fürkészve. A hullámok, amelyek megütik a partot, csak annyira érintik a köveket, hogy visszahúzódjanak, utánozva az idő áramlását. A színpaletta uralkodó színei a lágy kékek és a homok színei — egy nyugodt szimfónia, amely megidézi a nyugalom és a reflexió érzését.

A mesteri ecsetkezelés textúrát és mélységet ad a festményhez, lehetővé téve a felhőkön átszűrődő fény gyönyörű ábrázolását. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, ám közben spontán is, megjelenítve az impresszionizmus ethoszát, amely ünnepli az életet egy átmeneti pillanatban. Ez a darab nem csupán egy táj bemutatása, hanem egy érzelmi élmény; szinte hallani lehet a vitorlák suhogását és a lágy hullámok moraját. Történeti kontextusában, az impresszionista mozgalom idején készült, újradefiniálja a hagyományos tájakat, a fényre és az atmoszférára összpontosítva a pontos részletek helyett. Monet arra hívja fel a nézőt, hogy élvezze az ember és a természet harmonikus kapcsolatát — egy téma, amely rezonál az élet lényegével.