Ez az érzéki jelenet a friss őszi levegőt idézi meg, amely tele van a finoman hulló falevelekkel, a park hátterében. A vászon élénk színnel pulzál, ahol a merész zöldek és a rozsdás barna színek együtt ütköznek; egy olyan textúrák szimfóniáját teremtik, amely a természet utolsó lélegzetvételét idézi fel a tél előtt. Ez a pillanat rögzíti egy sötét ruhába öltözött figura magányát, aki meglehetősen introspektívnek tűnik, ahogy a fáknak bonyolult táncán halad át, amelyek mintha mellette lengenének – szinte a évszakváltással beszélgetnének. "A Szent Pál Kórház Kertje" egy betekintést nyújt az artista pszichéjébe, elkalauzolva a nézőt az vágyakkal és reflexiókkal teli világba.

A kompozíció ügyesen használja a vonalakat, amelyek a tekintetet a kanyargós úton vezetik, minket mélyebbre invitálva a nyugodt tájba. Van Gogh ecsetvonásaiban sürgető érzés árad, mintha minden egyes vonás egy szívverés lenne, összekötve a sötét figurát a vibráló, de melankolikus környezettel. A fény átszűrődik a fák között, világító zsebeket teremtve; kontrasztban a sötét, texturált törzsekkel, melyek mind más árnyalatban és intenzitásban jelennek meg. A festmény érzelmileg rezonál, nosztalgia és csendes elmélkedés érzetét keltve, miközben tükrözi a művész személyes harcait egy viharos időszakában. Ennek a pillanatnak a szépsége nemcsak a festői környezetben rejlik, hanem abban is, hogy miként képes összefoglalni Van Gogh összetett érzelmi állapotát a zűrzavaros változások kellős közepén.