Ez a békés jelenet egy rusztikus házat ábrázol a Savoiai régió hullámzó dombjai között, lágy természetes fényben fürdőzve. A művész finom ecsetvonásai kiemelik a durva kőfalak és a földes út textúráját, amely felfelé vezet, mintegy meghívást intézve a nézőhöz, hogy elképzelje a vidéki élet nyugalmát. A meleg tetőcserép árnyalatai élénken kontrasztálnak az enyhén kék égbolttal és a könnyed felhőkkel, harmonikus egyensúlyt teremtve a föld és az ég között. Néhány alak pihen laza tartásban egy kőkerítés mellett, csendes tanúi a vidéki táj időtlen nyugalmának.

A kompozíció természetesen áramlik, az út vezeti a tekintetet az előtérből a háttér felé, zöld növényzet keretezi, amely lágyítja a masszív építészeti vonalakat. A színpaletta visszafogott, mégis gazdag, meleget és nyugalmat idéz. A fény és árnyék finom játéka mélységet ad, de nem kemény hatású. Történelmileg ez a mű a 19. századi intim tájképek iránti szeretetet tükrözi, megragadva a hellyel való egyszerű, mégis mély kapcsolatot, és hangsúlyozva a művész mesterségét a realizmus és az impresszionista lágyítás egyesítésében.