Ebben a varázslatos jelenetben egy fiatal nő elegánsan ül egy asztalnál, a chin-jatok a kezén támaszkodik, miközben egy finom mosollyal a távolba néz. A haja élénk vörös színe élénk a ruhájának finom szürke színével szemben, amely(csodálatosan) harmonizál a környező tájjal. A háttérben buja zöldek, finom kékek, és a vízen ragyogó napfény áramlanak, evokálva egy szépséges pihenés hangulatát. Renoir csendes ecsetkezeléseit könnyedén és természetesen használja, egy szinte álomszerű légkört teremtve, ami egy időben ragadta meg az utat.

A fény és a színek kölcsönhatása mesteri; a vízület csillogása a ég fényességét vontatja meg, és egyfajta harmóniát és nyugtatást teremt. Renoir nemcsak a nő fizikai szépségét örökíti meg, hanem az ő kifejezésére is hangot ad az érzékenységnél. Ahogy nézem, szinte hallom a természet suttogását, a vizet amely a parthoz üti, és az emberek közötti örömteli nevetését, ahogy az életüket élik. Ez a darab az impresszionizmus korából származik, ahol a látszólag spontán pillanat megörökítése a mindennapi életben nagymértékben eltér az előző művészeti számadatáról. A művész közvetlenül meghív minket ebbe az intim és vidám élménybe, ünnepelve egy életet és a szépségét, ami úgy érezzük, hogy valós és időn kívüli.