Ez a békés jelenet egy gyengéd pillanatot ragad meg két alak között, akik egy napfényes márványpadlós teraszon ülnek, kilátással a nyugodt tengerre. A jobb oldalon ülő nő egy lágy, áttetsző anyagból készült, halvány zöld ruhát visel, amely finom bájt sugároz, miközben az egyik kezében egy törékeny csokrot tart. Az arca lágy kifejezése és laza testtartása kontrasztban áll a bal oldali alak introspektív megjelenésével, aki lehajtja a fejét, és csókot ad a nő kezére tisztelet vagy búcsú jeléül. A márványfelületen és a ruházat redőin megjelenő fény-árnyék játék mesteri naturalista részleteket és textúrát mutat be. A visszafogott, mégis ragyogó színpaletta — finom kékek, zöldek és krémszínek — nyugodt hangulatot teremt, meleg, aranyszínű fénybe burkolva a jelenetet, amely a késő délutáni napfényt idézi.

A kompozíció egyensúlyát az alakok elhelyezkedése, a nő ruhájának hullámzó vonalai és a mögöttük kiterjedt horizont biztosítja, ami a néző tekintetét a békés tengerparti táj felé vezeti. A kép az szerelemről, búcsúról és finom emberi kapcsolatok témájáról való elmélkedésre hív, amelyet a művész kifinomult ecsetkezelése és finom tónusátmenetei erősítenek. A klasszikus környezet és öltözet az ókori világra utal, amely a 19. századi akadémikus festészet jellegzetessége, az idealizált szépséget az érzelmi mélységgel ötvözve, időtlen narratívát teremtve, amely csendesen visszhangzik a néző képzeletében.