Ez a kifejező jelenet egy békés hegyi tavat ábrázol, amelynek felszíne fény és árnyék játékában csillog egy hatalmas, felhős égen. A néző tekintetét először a vízre visszaverődő finom fényjáték ragadja meg — egy ezüstös ragyogás, amely gyönyörű kontrasztot alkot a környező nád és növényzet sötétebb tükröződéseivel. Két lány egy kis fakajakon nyugodtan lebeg; az egyik ülve, elmélyülten, a másik állva, karjait felemelve, mintha üdvözölné a szelet vagy jelezne a távoli domboknak. A kompozíció ügyesen egyensúlyozza az előtér buja zöldjét a távoli, fenséges, meredek csúcsokkal, harmonikus intimitás és nagyszerűség keverékét teremtve.

A művész technikája mesteri fény- és légkörkezelést mutat; minden ecsetvonás mintha megragadná az időben felfüggesztett pillanat múlandó jellegét. A színpaletta gazdag, de természetes, földes zöldek, meleg barnák és hűvös kékek dominálnak, amelyek az alpesi levegő frissességét sugallják. Az érzelmi hatás békés magány és csendes elmélkedés, amely arra hívja a nézőt, hogy időzzön el ebben az idilli menedékben, távol a modern élet forgatagától. A 19. század közepén készült alkotás a romantika természet iránti csodálatát és az ember természeti tájjal való kapcsolatát tükrözi — a nyugalom művészi megünneplése vad, érintetlen környezetben.