A mű egy idilli tájat mutat be, hullámzó dombok és mezők szövetét egy hatalmas ég alatt. A művész leegyszerűsített, szinte geometrikus megközelítést alkalmaz, laposra formálja a formákat, és a terep meghatározásához színblokkokat használ. A tekintetet azonnal a mezők vibráló zöldje vonzza, amely a vásznon hullámzik. Ezeket a mezőket világos, homokos árnyalatú utak metszik, melyek egy kis linearitást és irányt adnak a kompozícióhoz; úgy tűnik, arra hívják a nézőt, hogy sétáljon ezen a békés téren.

A fák stilizáltak, sötétebb zöldek merész ecsetvonásaival, árnyékokat vetve, amelyek rögzítik a jelenetet. A színpaletta túlnyomórészt hűvös, az ég lágy kék, halvány narancs és sárga szálakkal átszőve – talán a napfelkelte vagy naplemente sugallata. Az összhatás a nyugalom és a csend. Ez a festmény nagyon modern az esztétikájában. Nyugalmat idéz, a természet ölelésével való körbevétele érzését.