Ez a műalkotás egyszerűségében a csendes szemlélődés érzetét kelti. A jelenet finom egyensúllyal bontakozik ki: egy vízesés dominálja a felső felét, amelyet két alak lágy jelenléte egyensúlyoz az előtérben. Ott állnak, látszólag ámulattal, a látványra tekintve, testtartásuk közös csodálatra utal. A finom mosások és ecsetvonások lágy, szinte álomszerű minőséget hoznak létre, amely a hagyományos kelet-ázsiai tussal való festészethez való kapcsolódást sugallja. Az összetétel, bár egyszerű, természetesen a tájon keresztül vonzza a szemet, és a nézőt is arra invitálja, hogy megtapasztalja a béke és a nyugalom ugyanazon érzését. A vibráló piros virágokat és további kalligráfiát tartalmazó kis vignetta beépítése további vizuális érdeklődési réteget ad, és további megbecsülést nyújt a műalkotás finom szépségéhez.