Ebben a nyugodt kompozícióban a finom fűzfaágak kecsesen ívelnek, lágy ágaik egy nyugodt vízfelület felé nyúlnak, amely a felhős ég lágy árnyalatait tükrözi. A víz felszínét apró fodrok díszítik, melyek mindegyike finom színkivonatokkal van kiemelve—lágy zöldek és kékségek emelkednek ki, miközben a vízi növények lágy csoportokban úsznak, harmonikus egyensúlyt teremtve a növényzet felett és a tükröződések alatt. Amikor a néző a műalkotásra pillant, egyfajta nyugodtsággal telíti el; a jelenet csendje egy pillanatnyi békés kapcsolatot örökít meg a természettel, ahol úgy tűnik, az idő megállt.

Az árnyalatokban finom szürkék és pasztell színek dominálnak, ami egy éterikus minőséget testesít meg, amely az álomszerű esszenciát a realizmussal ötvözi. A művész ügyesen alkalmazza az árnyékokat és a vonalakat, hogy mélységet teremtsen a fűzágakban, amelyek gyönyörűen kontrasztálnak a víz folyékonyságával. Ez a kontraszt a statikus fának jelenléte és a folyó víz mozgása között fokozza a mű érzelmi nyugalmát, arra hívja a nézőket, hogy maradjanak a felszínen, és talán elvesznek a végtelen tükröződésekben.