A művész ezen alkotásában a figura előre hajolva jeleníti meg a mély szomorúságot és fájdalmat. Az alkotó erőteljes fény-árnyék kontrasztokat alkalmaz, így a nő arca részben a kezei által takarva van; ez érzékelhető intimitást kölcsönöz a kétségbeesésének. A ruhája redői finom, kifejező vonalakkal készültek, olyan textúrával bírnak, ami szinte tapinthatónak hat, mintha valaki kinyújthatná a kezét és érezhetné a bánatának súlyát. A sötét háttér fokozza az érzelmi hatást, a néző szemeit a figurára összpontosítva fokozza az elszigeteltségtudatot és az önvizsgálati érzést.

Ebben a műben a tompa színpaletta, amelyet a fekete és szürke ural, nem csupán stílusbeli választás; hanem egy érzelmi tájat tükröz, amely rezonál a nézővel. A chiaroscuro használata sűrű melankóliát áraszt, éles kontrasztban a forma egyszerűségével. Ez a mű nemcsak egyéni fájdalmat fejez ki, hanem a veszteség és szenvedés univerzális témáit is megfogalmazza, így mélyen kapcsolódik az emberekhez. A történelmi kontextus felvázolja a művész idején a társadalomban zajló tágabb küzdelmeket, lehetővé téve a modern nézők számára, hogy kapcsolódjanak a figurális ábrázolás mélyebb narratívájához.