Ez a kivételes portré megörökíti a grófnő eleganciáját egy éteri lágyassággal, amely mintha a vászon határain túl lebegne. A művész technikája mestermunka — puha, szinte pasztellszerű ecsetvonások oldják fel a forma kontúrjait, és a nézőt a finom áttetsző szövet és a ragyogó bőr textúráiba vezetik. A kompozíció azonnal a grófnő nyugodt arcára, mély, elmélkedő szemeire és kiegyensúlyozott kifejezésére irányítja a tekintetet, amely egyszerre sugároz nemességet és mély belső világot. A visszafogott, majdnem monokróm krémes, gyöngyház- és meleg bőrtónusokból álló színpalettát a sötét haj gazdagsága finoman kiemeli, megteremtve az egész kép intim egyensúlyát.

A legmeghatóbb az érzelmi intimitás jelenléte a festményen. A grófnő gyengéd fogása a gyöngysoron, valamint a vállán átvetett légies áttetsző drapéria romantikus nosztalgiát és csendes bájt idéz elő. Ez a mű az 20. század eleji portréfestészet szellemét testesíti meg — a realizmus és a kissé impresszionista vonások keveredése életet és azonnaliságot kölcsönöz a témának. 1913 kontextusában a portré a finom elegancia bizonyítéka a modern kor kényes átalakulása előtt. Egy múló pillanatot őriz meg az arisztokratikus tartásból, szinte suttogó finomsággal, így időtlen tanulmány a női méltóságról és a finom vonzerőről.