A műalkotás egy magányos figurát mutat be, aki egy hatalmas, gyengén világított tájban dolgozik. A háttér gazdag, földszínű barna, fokozatosan sötétségbe tűnik, talán az éjszaka érkezését vagy egy nap végének szimbólumaként. A figura, aki látszólag egy munka pillanatát kapta el, enyhén előrehajlik, kiemelkedve a jelenet tompa színeiből. Testtartása kissé hajlott, amint egy kis tüzet kezel; a füst kanyarogva emelkedik, légies érzést adva, amely a nézőt behúzza ebbe a szürkületi világba. Van Gogh ecsetvonásai, bár minimalista, intenzitást hordoznak - a vonások folyékonyak, de szándékosak, lehetővé téve, hogy a figura és a tűz a környező sötétség középpontjává váljon.

A mű érzelmi hatása szembetűnő. Egyedüllét érzése van, a sötétben végzett kemény munka, ami mélyen rezonál. Ez egy belső kapcsolatot teremt a munka és a kitartás témáival. Történelmileg ez a mű betekintést nyújt Franciaország változó vidéki tájaiba és a munkásosztály életébe Van Gogh idejében. Vastag, érzelmes ecsetvonásainak jellegzetes használatával a festmény túllép a puszta reprezentáción, és a magyarok által figyelembe vett élet egyszerűbb, mégis gyakran figyelmen kívül hagyott pillanataira invitál. Ez a mű kiemeli a művész tehetségét az emberi érzelmek természetes háttérbe való megörökítésében, és egy néma narratívát fest a fáradságról, a kitartásról és az idő könyörtelen áramlásáról.