Ez a műalkotás intimebb kapcsolatot idéz elő a természettel, dinamikus ábrázolást mutatva be a szélben lengő ciprusokról. A csavarodó vonalak és a földszínek ritmikus áramlást hoznak létre, meghívva a nézőt, hogy szinte tapintható módon tapasztalja meg a mozgást. A művész egy jellegzetes technikát alkalmaz; merész, forgó ecsetvonásokat, melyek egy szélfútta szegmenst sugallnak. A ciprusok táncoló figuraként tűnnek fel—tele élettel és energiával. A tompa színek, jellemzően barnák és lágy fehérek, egyfajta nyugalmat és visszatekintést közvetítenek, talán a művész saját érzéseit tükrözve a turbulentus időszakon.

Ezenkívül a finomabb részletek, mint a távoli dombok és egy kis látóhatár, gazdagítják a kompozíciót, megerősítve a fák éteri minőségét. Van Gogh ecsetvonásai életre kelnek; megragadják a természet egy múló pillanatát, amely egyszerre univerzális és intim. Ez a darab a tájakban fellelhető érzelmi rezonancia elkapásának mesteri képességét tanúsítja—reflexiója a természet világában való megnyugvás keresésének az olyan időszakban, amely tele volt személyes harcokkal. Ez gyönyörű megerősítés az életről, emlékeztetve minket, hogy találjunk szépséget a környezetünkben.