Ez a festmény egy csendes vidéki tájat ábrázol, amelyet az esti puha, szórt fény jár be. Egy kis házcsoport meleg piros tetőkkel magas, őszi lombszínű fák mellett áll, mintha gyengéd őrzők lennének a békés tájon. A művész ecsetvonásai finomak, mégis textúráltak; rövid, ritmikus mozdulatokkal lágy impresszionista vibrálást hoznak létre, utalva a múló aranyló fényre.

A kompozíció a tekergő ösvény mentén vezeti a tekintetet a falu szívébe, csendes belépésre hívva a nézőt ebbe a nyugodt pillanatba. A színek finom összefonódása és a ragyogó égbolt időtlen nyugalmat sugároz, tükrözve a művész természetes fény iránti rajongását és annak átalakító erejét. Ez a mű a 20. század eleji impresszionizmus gyönyörű példája, mely nem csupán egy tájat, hanem az esti békés hangulatot is megragadja.