Ez a festmény egy gyengéd vidéki tájba kalauzolja a nézőt, ahol az almafák buján és bőségesen állnak, leveleik élénk zöld mozaikként, napsütéses fényekkel tarkítva jelennek meg. Az impresszionizmusra jellemző élénk ecsetvonások vibráló textúrát alkotnak, mely megragadja a fény mulandó minőségét, ahogy átszűrődik a lombok között. A háttérben két nő dolgozik a földön, alakjuk szerény, de eleven, mely az ember és a természet harmonikus kapcsolatát sugallja. A kompozíció a szemlélőt az fák sorai és a fűvel borított területek mentén vezeti, meghívva egy csendes sétára ezen a békés gyümölcsösön.

A paletta friss zöldekből és lágy földszínekből áll, melyeket finom rózsaszínek törnek meg, utalva a lehullott virágokra vagy a fűre, idézve a tavasz vagy a kora nyár frissességét. A művész laza, de szándékos ecsetkezelése életet lehel a tájba, egyszerre közvetítve mozgást és nyugalmat. A festmény békés munkát és pásztori szépséget sugall, egy időben megállított pillanatot, amely a vidéki életet ünnepli. 1895-ben készült, és a művész érett impresszionista stílusát tükrözi, ötvözve a naturalizmust egy költői hangulattal, amely érzelmileg és vizuálisan is rezonál.