Ez a megható festmény egy magányos idős nőt ábrázol, aki csendben ül egy félhomályos szobában, vastag kapucnis köpenybe burkolózva, amely keretezi komor arcát. A művészre jellemző vastag, texturált ecsetvonások tapinthatóvá teszik ruházata anyagát és a rusztikus belső teret. Az előtérben egy egyszerű fonott kosár nyugszik a csíkos szőnyegen, így a jelenet a mindennapi vidéki élethez kötődik. A tompa barnákból, okkerből és fakó kékből álló színpaletta melankolikus, befelé forduló hangulatot teremt, hangsúlyozva az ellenállás és a csendes méltóság témáit.

A kompozíció bensőséges, ugyanakkor visszafogott; a nő kissé a középponttól eltolva helyezkedik el, invitálva a nézőt, hogy elképzelje történetét. A fény és árnyék durva, szinte impresszionista kezelése megragadja környezete finom árnyalatait — egy egyszerű faasztal, rajta elmosódott tárgyakkal, és egy egyszerű fal a háttérben. Ez a mű érzelmileg rezonál, a nehézségek közötti kitartást sugallja, és visszatükrözi a művész mély empátiáját a 19. század végének vidéki témái iránt. Az emberi lélek kitartásának bizonyítéka, érzékenyen és díszítetlen realizmussal ábrázolva.