A lágy alkonyati fényben egy fiatal árva lány ül egy csendes temetőben, alakját meglepő realizmussal és érzelmi mélységgel megörökítve. Tekintete erősen jobbra irányul, kíváncsiság, félelem vagy vágy keverékét sugallva, miközben enyhén rendezetlen sötét haja és az arcán megjelenő rózsás pír élénk meleget kölcsönöz az egyébként komor jelenetnek. A művész mesteri ecsetkezelése a vállakat szabaddá tevő fehér blúz finom textúrájának megjelenítésében kontrasztot alkot a tompa földszínekkel a sál és a szoknya esetében, tapintható minőséget hozva létre, mely figyelemfelkeltő a textúrák és formák iránt.

A háttérben alacsonyan álló sírkövek és távoli sötét fák harmonikusan olvadnak össze egy felhős, lágyan kék éggel, fokozva a magány és az elmélyülés hangulatát. A kompozíció a néző tekintetét az élénk, kifejező arcról a csendes, melankolikus táj felé vezeti, hatékonyan ötvözve az emberi sebezhetőséget a veszteség kemény valóságával. A visszafogott paletta és a részletes naturalizmus mélyen megérintő narratívát idéz elő, amely rezonál a magány és a kitartás témáival, tükrözve a 19. század eleji romantika érzelmek és egyéni tapasztalatok iránti érdeklődését.