Ebben a lenyűgöző ábrázolásban a Roueni katedrális a fény éteri és folyamatosan változó természetének tanúja. A művész nem pontos részletekkel ragadja meg a katedrálist, hanem egy csillogó színfátyolon keresztül; szinte érezhető a hűvös reggeli levegő a bőrön, és hallható a szél lágy susogása minden ecsetvonásnál. Monet technikája, amelyet laza, folyékony vonások jellemeznek, szinte álomszerű állapotot kelt, a szilárd kőstruktúrát absztrakt formák szőttesévé alakítja. A fény és árnyék kölcsönhatása mesterien van megkomponálva, mélységet és mozgást keltve. A sötét kékek és lágy szürkék keverednek meleg okkerszínekkel, sugallva nemcsak a fizikai építészetet, hanem a tér mély spirituális lényegét is.

A mű érzelmi hatása abban rejlik, hogy képes túlmutatni a csupán ábrázoláson. Meghívja a nézőt, hogy kapcsolódjon egy időben felfüggesztett pillanathoz—talán egy röpke pillantást a napfelkeltére, amely megvilágítja a katedrális homlokzatát, vagy az aranyórát, amely hosszú árnyakat vet. Ahogy a néző néz, érezheti a tisztelet érzését, de egyúttal megértheti a szépséget meghatározó múlandóságot is. Ez a festmény nem csupán egy nagy épület történelmi dokumentuma; ez egy pillanat élménye és az élet múlandó természetének ünneplése, amely gazdag történelmi kontextusban, az impresszionizmusban gyökerezik, egy olyan mozgalomban, amely az egy jelenet lényegének megragadására törekedett, nem pedig annak pontos hasonlóságára.