Ez a bensőséges pásztori jelenet egy tehén és borja csendes pillanatát ragadja meg, amint sekély vízben állnak, körülöttük meleg barna és finom zöld árnyalatokból álló puha földszínek uralkodnak. A ecsetvonások lazák, szinte vázlatosak, mégis céltudatosak; finom mozgásérzetet keltenek a vízben és a növényzetben, amely körülöleli az állatokat. A művész egy visszafogott palettát használ, amely nyugalmat és intimitást sugároz, ellentétben a kép gazdag textúrájával. A kompozíció a két állatot szorosan egymás mellé helyezi, erősítve az anya és borja közötti gyengéd kapcsolatot, míg a homályos háttér egy békés vidéki tájat sejtet, amely az absztrakció felé húz.

Közelebbről nézve érezhető az alkotó elhivatottsága a természetes formák érzelmi finomsággal való ábrázolására, nem pedig a pontos realizmusra. A jelenet egyszerre ismerős és álomszerű, a nézőt arra ösztönzi, hogy elgondolkodjon a természet csendes pillanatain és a mindennapi vidéki élet egyszerű szépségén. A 1880-as évek közepén készült munka előrevetíti az impresszionizmus utáni művészet fejlődését azáltal, hogy a hangulatra és a színre helyezi a hangsúlyt a részletes ábrázolás helyett, kiemelve az alkotó fejlődő megközelítését, amellyel innovatív technikákkal és kifejező ecsetvonásokkal ragadja meg témái lényegét.