A jelenet egy drámai színpadként bontakozik ki előttem, a táj a találkozás durva háttere. Egy alak, talán maga Ovidius, kényelmesen fekszik, mélykék és fehér folyó köntösbe burkolva; körülötte a szkíták, akiknek testét a fény és az árnyék játéka formálja, összegyűlnek. A művész ecsetvonásai energiától duzzadnak; gyorsak, határozottak és a mozgás érzetével telítettek. A színpaletta földszínekre épül, melyet az öltözékek és az ég vibráló színeinek villanásai törnek meg. A ló, egy erős és tekintélyes jelenlét, kiemelkedik. Mintha a művész a vadságot és a kulturális konfliktust akarta volna közvetíteni. A kompozíció a tekintetet a jeleneten vezeti végig, a fekvő alakból az őt körülvevő alakokhoz, majd a fenséges lóhoz, összekapcsolva minden elemet.