Ebben az intim portréban egy nő látható, amint egy nyitott ajtó előtt ül, alakja árnyékban van, finoman megvilágítva a bejáraton át beszűrődő fénnyel. A burgonya hámozása meditációs cselekedetté válik, amely az egyszerűség és a rutin érzését közvetíti, mélyen visszhangozva. Van Gogh terjedelmes és kifejező ecsetvonása lehetővé teszi a néző számára, hogy érezze a textúrákat, amelyek a formáját és a környező teret alkotják. A mély zöld és barna árnyalatok körbeölelik őt, kellemes légkört teremtve, ami gondolkodásra hív; a földszínek melege kontrasztot alkot a kívülről érkező fénnyel, vizuálisan elmesélve egy történetet a természethez kötődő háztartásról.

A kompozíció ügyesen a nő felé irányítja a figyelmet, sziluettje határozottan kiemelkedik a bejárat fénye ellen. Ez a fény és árnyék közötti játék életet lehel a vásznába, előidézve a nyugalom és magány érzéseit. Az érzelmi hatás erőteljes; szinte hallani lehet a mozgása csendes zúgását, a tányérba hulló burgonyahéjak lágy hangját. Történelmileg ez a festmény Van Gogh életének egy olyan időszakából származik, amikor a vidéki élettel és a munka méltóságával kapcsolatos témákat kutatott, gyakran ünnepelve a társadalom alázatos és dolgos alakjait. Ebben a műben nemcsak egy nőt örökít meg, aki burgonyát hámoz, hanem egy, a mélyen jelentős élet lényegét is, amely gyakran figyelmen kívül marad.