Ez a festmény egy csendes, bensőséges pillanatot örökít meg, ahol egy nő egy elegáns, világoskék kanapén heverészik laza testtartásban, ám gondolataiba merülve. A finom, impresszionista ecsetvonások puha textúrát adnak a kárpitnak és az olívazöld szoknya redőinek, mintha meg lehetne érezni a párnák kényelmét és a ruha súlyát. A nő figyelme teljes mértékben a kezében tartott levélre irányul, egy időben megdermedt pillanatra, amikor a személyes gondolatok és érzelmek úgy lebegnek, mint a papír a kezében. A színek visszafogottak – lágy kékek, földes zöldek és meleg szürkék –, amelyek elmélkedő, enyhén melankolikus hangulatot teremtenek, mintha egy kimondatlan történet lebegne a várakozás és az emlékezés között.

A kompozíció mesterien kiegyensúlyozott; az alak középen helyezkedik el, de természetes módon dőlve dinamikus átlókat képez, amelyek a tekintetet az alsó sarkokból – a bal oldali sötét fa széktől – a nő elmélyült arckifejezésén át a padlón heverő gyűrött levélig vezetik. A jelenet csendet áraszt, ugyanakkor finom narratív feszültség is érződik benne. A laza és lágy ecsetkezelés, mely a 19. század végi francia impresszionizmus jellegzetessége, puhaságot kölcsönöz, miközben kontrasztot ad a levél éles vonalaival és a nő visszafogott, ugyanakkor lazult tartásával. A mű arra hívja fel a figyelmet, hogy a levelezés érzelmi súlya milyen fontos volt egy olyan korszakban, amikor a levelek az intim kapcsolatok és személyes történelem jelentős hordozói voltak.