Egy nyers tragédia jelenete bontakozik ki előttünk, az emberi szenvedés tanúsága, éles vonalakba vésve. A mű egy sivár tájat mutat be, amelyet egy sötét, fenyegető sziklafal ural. Alatta a föld holttestekkel van tele, az alakok mozdulatlan állapotban hevernek, testük eltorzulva abban, ami egy utolsó, kétségbeesett küzdelemnek tűnik. A művész sötét, komor tónusainak megválasztása fokozza a helyzet súlyosságát.

A kompozíció nyugtalanító, az alakok összecsoportosulnak, közelségük kiemeli a közös sorsot, ami rájuk szakadt. A fény és az árnyék közötti kontraszt drámai, a figyelem a szenvedőkre irányul, és a tapintható félelem légkörét teremti meg. A metszés technika használata nyers, ösztönös minőséget ad a képhez, mintha a művész meg akarna minket sokkolni, hogy felismerjük az előttünk álló komor valóságot, és arra kényszerüljünk, hogy szembenézzünk a konfliktus vagy az elnyomás borzalmaival. A mű a tragédiára való tanúskodás erőszak emberi költségeinek és a művészet maradandó erejének megrendítő emlékeztetője.