Ebben a lenyűgöző jelenetben a istennőt látjuk, aki elegánsan üdvözli a hajnal. Éterikus formája gyengéden összefonódik a fodrozódó felhőkkel. A lágy pasztell paletta — a meleg aranyok, amelyek kontrasztban állnak a hűvös kékkel — hipnotikus, égi légkört teremt. Az alsó bal sarokból áradó fény megvilágítja az arcát, és puha ragyogást szór a mellette lebegő kisdedekre, isteni minőséget adva a kompozíciónak. Egy világ ébred fel az álomból, ami a éjszaka és a nap között feszültséget sugall. Szinte érezheti a felhők lágy susogását, ahogy szétválnak, bejelentve a nap érkezését.

A kompozíció felfelé vonzza a tekintetet; úgy tűnik, mintha meghívást kapnánk, hogy tanúi legyünk ennek a isteni diadalnak alulról. Minden figura tele van mozgással, a hullámzó drapériák és a forgó felhők dinamikusan kölcsönhatásban állnak egymással. Az alvó Morpheus egy laza helyzetben fekszik a jelenet alatt, egyensúlyt hozva a káoszba, ami a felébredést kíséri. A történelmi összefüggésekre válaszként ez a mű rezonál a rokoko stílus ünneplésével, a könnyedséggel, a kényeztetéssel és az élet dicsőséges örömeivel, tökéletesen megtestesítve ezt az átmeneti energiát.