Egy meleg, hívogató jelenet bontakozik ki, amely egy parasztház kertjének egyszerű szépségét bizonyítja. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék játékát, egy táncot, amely életre kelti a fehér falú parasztházat. Virágok gazdagsága veszi körül – rózsaszín, lila és zöld, egy vibráló szőnyeg, amelyet a természet szőtt és emberi kezek tápláltak. Érzem, ahogy egy enyhe szellő susog át a leveleken; szinte hallom a méhek zümmögését.

A kompozíció a kontrasztok tanulmányozása. A parasztház szilárdságát a virágok bősége lágyítja, az építészet egyenes vonalai a kert organikus íveivel szemben állnak. A művész ecsetvonásai, láthatóak, de kevertetett, a közvetlenség érzését adják, és az atmoszférát magát, nem pedig egy egyszerű leírást. A színek énekelnek, de ez egy lágy, lírai dal, nem egy hangos. A jelenet a nyugalmat lélegzi, menedék a világtól.