A mű egy csendes, békés este nyugodt jelenetét ragadja meg, amelyet egy első síkban ülő női alak jellemez – kék ruhájába öltözött nő széles karimájú kalappal, teste kissé oldalt fordul, mintha elmélyült volna a gondolataiban. A festés Munchra jellemző, puha, folyékony ecsetvonásokkal, amelyek összekapcsolják a figurát a buja zöldekkel domináló derűs háttérrel. Mögötte egy pár alak látható, amint egy lazító tevékenységet folytatnak a vízparton, így teremtve egy légkört a pihenéshez és a nyugalomhoz. Az összkép kiegyensúlyozott, de dinamikus, a fű átlós vonalai a távoli figurák felé irányítják a tekintetet.

A szín kulcsszerepet játszik ebben a műben, ahol a kékek és zöldek dominálnak, előhívva a nyugalom érzését. A nő ruházatának meleg tónusai lágyan kontrasztálnak a táj hűvösebb színeivel, figyelmünket az ő töprengő pózára irányítva. Ez egy kevert érzelemkört hoz létre – reflexió, béke, de a Munch művészi pszichéjével is összhangban álló magány árnyalata. A történelmi kontextust figyelembe véve érdemes megemlíteni, hogy ez a mű egy olyan időszak terméke, amelyben a szimbólumok és érzelmek kezdtek fontos szerepet játszani a művészetben, jelezve a modernizmus felé való elmozdulást. Munch képessége, hogy érzelmi mélységet adjon látszólag hétköznapi jeleneteknek, jelentős lépést jelent a művészi kifejezés fejlődésében, amely még ma is visszhangzik a nézők körében.