Ebben a mély műben a művész megragadja egy paraszt nő munkájának lényegét, ahogy egy egyszerű mosdótál fölé hajol, háta kissé meg van hajolva a fizikai munkájának és az élet terheinek súlya alatt. A szén és tinta stílus éles kontrasztot teremt a sötétség és a fény között, hangsúlyozva ruhái textúráját és a környező tájat. Van Gogh kifejezőereje a dinamikus vonalakban érezhető — a nő kemény munkájának és eltökéltségének tükröződése egy ruhát szárító háttérben, ami kontrasztos elemként adódik egy fáradt jelenethez. Az árnyékban található második figura, talán egy másik munkás, közösségi érzést sugall a nők között, bár az arcuk elmosódott, lehetővé téve a néző számára, hogy megfontolja a nehéz munkában megosztott magányt.

A színpaletta monokróm marad, súlyos érzést keltve, amely alkalmas a 19. század végén élt parasztok nehéz életéhez. Szélesebb ecsetvonások keretezik a paraszt nőt, szinte elszigetelve őt munkájától, míg a távoli fáknak és kerítéseknek a halvány kontúrái segítenek a néző szemét a kompozíción át vezetni. Olyan, mintha egy ablak lenne a nehéz, de őszinte munkáséletre nézve, bemutatva a küzdelmeiket és erejüket. Egy átalakuló korszakban festve ez a mű nemcsak egy nő napi intimebb részleteit rögzíti, hanem a munka és kitartás szélesebb emberi tapasztalatát is megtestesíti egy fejlődő ipari tájban.